Szépirodalmi Folyóirat
"Szépszó és Értelem"
partnereink
2013. november 20.
XII. évfolyam 11. szám.
KÖNYVAJÁNLÓ
A MEK-ről letőlthető
művek
Ajánlott Honlapok
Munkatársaink Honlapjai
Naplók, jegyzetek.
(blog)
hóvirágillatú szelíd haza sohase’ voltál
minden csupa vér sár kín évezredes honfoglalás
írástudatlan középszer se benn se kinn
mindig bent is kint is keresztény-pogány
ólomtól süket tüzes trónos kerékbetört karón nyakas
királygyilkos és vadszabad royalista republikánus
kinek csak gond a gondolat és áruló gyenge a kiegyező
igricet krónikást írót tudóst lélekben testben egyaránt
megnyomorító száműző minden magvetőd megvető
igazadban is vesztes jóra szomjazóid lebunkózó
ne fogadj szívedbe benned vagyok
rettenthetetlen ólomkatona

Vadász János
HAZÁM
párnázott ajtók rendíthetetlen fennhatósága
kordonok pimasz nyugalma behatárolt tér
erő az utcán kővé fagyott kenyér Isten
kivágja az újságokból a róla szóló cikkeket
a hatalom haszonelvű gépezet valahol munka
máshol munkatábor előre bejelentett üzemszünet
évszázadok óta tapogatózás a semmibe
a hétköznapok banalitása örök a lét örök léke
ütődött gyümölcsök ajándék vödörben
jó lesz valamire kirekesztés a világon kívülre
a föld alól kiáltja Péli Tamás a falak lebontását
két oldalon kell elkezdeni

Pethes Mária
Feljegyzés
Cigány vagyok, zsidó, hazaáruló,
belém hatolnak elölről, hátulról,
hülye buzi, ki térden állva béget,
közben érzem az édes békességet.

Örgödisteneknek lángoló nyelve
nyaldos immár, szárazon kell elmennem
innen, kutatva fehér nedvességet,
közben érzem az édes békességet.

Bűz felett tocsog a bélsáros napon
az új keletű magyar lakodalom
pengőfilléres óhatalom végett,
közben érzem az édes békességet.

Ölelem Adyt, Weörest, Kosztolányit
szerelmesen, nekem csak annyi számít,
világol bennem lelkük éles fénye,
érezhessem az édes békességet.

Ódor György
Béke-2013
Mind úgy készültek rá, hogy sokat beszéltek róla.
Üres locsogás volt, annyi szent, de azért mégiscsak készültek.
A fogatlan hajléktalan asszony, aki reggelente a sarki szemetesben válogat, úgy készült, hogy meztelenül bemászott a főtéri szökp- kútba, és onnan szórta átkait a rémülten tovasiető emberekre.
A fiatal férfi a Kökörcsin utcából úgy, hogy kiállt az erkélyére, és óránként megkorbácsolta magát, miközben vére lecsorgott a szürke aszfaltra.
Az aszfalt pora nem válogatott, mohón beitta.
Jenő bácsi a hetediken egy nagy demizson borral készült.
Délre már olyan részeg volt, hogy ültő helyében is megbotlott.
A rádió és a hírközlőeszközök csak ezzel voltak elfoglalva, már nem számított hírnek, hogy Kiskunmácsonyán hogyan trancsírozták fel az elszabadult kutyák a pék kislányát, vagy hogy valahol kiraboltak egy bankot.
Az emberek hangoskodtak, őrjöngtek, sírtak, nevettek, és a világban akkora volt a csinnadratta, hogy senki sem hallotta meg a harsonákat.
A pufók kis angyalok kipirult arccal fújták a végítélet szimfóniáit, de a hajléktalan nő ordítozása, a kökörcsin utcai férfi kántálása, és Jenő bácsi delíriumos éneke elnyomták a mennyei muzsikát.
Egész éjjel fújták, de mindhiába.
A várva várt, és rettegett világvége elérkezett, de senki nem vette észre.
Végül hajnali hat órakor Szent Péter elgondolkodott, hogy az Úrnak meg kellett volna állnia a dinoszauruszoknál, majd leintette az angyalkákat, és a virrasztástól karikás szemekkel közölte a döntést:
— Testvéreim, az emberiség lekéste a végítéletet, fellebbezésre nincs lehetőség. Szóljatok Lucifernek, hogy fűtheti az üstjeit, mi végeztünk. Azt hiszem, ezeket a kapukat itt fent bezárhatjuk...

Prágai Noémi
Világvége
l
Mint testeket véressé verő husáng
– hát így tart félelemben a nyomorúság.
Megfáradt, riadt arcokon tüntet a vád:
nem értik, nem hiszik, nem ezt akarták.

Az idő csak értelem nélkül pereg,
míg égbe nyúló fák ágain ül, s mereng
a méla unalommal felépített rend.
Mélyébe vérkő vés lángnyelvű jelent.

Ha múltba veszett minden színes álmunk,
s ha már kiutat semmiben sem találunk,
a megváltó kegyelmet hiába várjuk.
Nincs olyan fény, mi a falakon átjut.


Arany-Tóth Katalin
Lángnyelvű jelen
A buszon ültem, s mellettem egy ember,
nyugtalan öreg, ült, felültetett.
Megszólított néninek hangoskodta,
amit a Fent lentre, szájába tett.
Gazdagnak nem látszott, mivel ruhája
kopott volt. Elnyűtt cipőn sárga sár
szikkadt. Úgy véltem, hogy szegényen élhet,
gondjára gondoskodást nem talál.
(Néha, persze, akad ritka kivétel.
- Rosszabbul élünk! - sírt egy falragasz
Illusztrálta szakállas bánatember:
- Hát akkor erre, ne arra szavazz!
E bánatember reklám-álszegény volt,
s bár falragaszon búsult egykoron,
most rózsadombján drága cigarettát
szív, - mit elfüstöl egy egész vagyon!)

Az ember, az a buszon ülő, hangos,
amint mondják, nem volt mai gyerek,
de esze elmék között kicsi törpe, -
mivel töltött el évtizedeket?!
Neveket említett, nem volt szép egy se:
Hitler, Sztálin, Ceausescu… Így igaz!
Hirdette: minden bajnak okozója
ma is e három véres kezű gaz.
Más - szintén nem szép - nevekre dicséret
ömlött szájából, mint aki szeszen
lett ilyen elszánt.. Oly visszataszító
volt  már a rossz eszméktől részegen!

Ültem, kényszerből el-elmosolyodtam.
Oly elvakulttal nem kezdek vitát
utcán, buszon, ki nékem ismeretlen.
Szánok, s lenézek ilyen ostobát.

Lenézem? Igen, mert felelős érte
ő is, hogy esze ily rövidke lett,
s szánom: csupán felhasználják, becsapják,
majd gúnyolják takonypóc-istenek.
Utóbbiaknak nem kell emlékezni,
s tanulni sem, igazat, - tiszta kép
áll előttük: önhasznuk, s mohó kéz kell.
Nem látod, mit tesz fenti csőcselék?

S a múltad sem, mikor kigyúlt és égett,
- míg lent csőcselék zászlót lengetett -
az ország? S mit tett fenti csőcseléke?
S miért is oly torz sok emlékezet?

(2012)

Lelkes Miklós
A hangoskodó
   Meghalt az öreg Varga Péter bácsi.  Hetvenöt évet írhattak a fejfájára. Két évvel ezelőtt özvegyült meg, feleségét egy hirtelen jött agyvérzés szólította a másvilágra. Két lánya maradt hátra. A Juli meg az Ida. Ők sem voltak már mai lányok, férjezettek, sőt nagy gyerekeik, meg unokáik is voltak, túl az ötvenen. Ahogy lezajlott a temetés, talán a koszorúkat rakták a sírra, titokban, már is a két lány fejében, megfordult az örökség kérdése. Egyértelmű volt, hogy a házat eladják. Nem vágyott egyikőjük sem arra, hogy visszaköltözzenek a szülői házba, különben is nekik nem kell, van sajátjuk. Az érte kapandó pénzen majd megosztoznak. Jól jön az, úgy is kell egy-két dolgot venni a lakásukba. A földek, amelyekkel az öreg Varga Péter bácsi rendelkezett és gazdálkodott, felesége halála után eladta.
   - Ebben a korban már nem szaladgál az ember a mezőre! – összegezte bölcs nyugalommal paraszti életét.
                                                                           tovább>>>
Kő-Szabó Imre
A mázsa és a súlyok
Volt egyszer egy szép, szabadabb vasárnap délután. Magában olyan volt, mint amiből tizenkettő a tucat. Ezekre, talán egyre se, így magadtól nem emlékszel. Mégis amelyikre itt emlékezni szeretnék, az nem volt olyan, mint a többi. Ott lézengtünk az udvaron. Vendégeink voltak, vegyesen a feleségem és a magam barátai. Ma kevesebben, mint máskor. Mióta ebben a zsindelyes házban lakunk, megnőtt a látogatottságunk. Csak arra kell figyelnem, hogy az aprított fa elég legyen, aztán gyárthatom a parazsat a különféle húsok alá. Nem mondhatom, hogy a sürgölődés nem a feleségem fokozódó szépsége vagy az én fiatalodó varázsom címére szaporodott. Sokkal inkább a sütőrácsom híre volt az erősebb. Aztán a sima érdeklődés, nem zavarunk úgy – e, kezdtek jönni, s addig gyűltek, amíg nem restellték. 
                                                                        tovább>>>
Váradi József
Nyári ködben
                      3.

Bánk bán az összeesküvést simán megúszta,
csak Péter és Simon lakolt a tettért,
amit Bánk  még akkor sem tagadott meg,
amikor országbíró lett belőle.
Csak bajsza alatt dörmögött időnként,
halkan, nagyjából ilyenféleképpen:
„Nekem egy hajszálam se kívánt őrzőt,
palotát sem építtettem magamnak,
s vadászni berkeket sosem csináltam
jó földjeiből a szántóvetőknek.
Mégis: az én orcám pirult, miközben
hallgattam Tiborc súlyos vádjait.
Ő megváltatlan tengett, a fajtáját
kegyetlen módon kínozta az ínség,
nem érthette, hogy a merániakkal
nem cseresznyézni ült le mindig az, ki
egy tál mellett volt látható velük,
mivel az asztal nemcsak enni-inni,
de arra is való, hogy felborítsák.
Nem érti ezt a Tiborc-féle pórnép.
Hiába jártam évekig hazámat
elbúsulásuk enyhítőjeként: ők
velem szólván Gertrudisnak üzentek,
nem szenvedvén vállukra tett kezem.
A nép szemében mindig arctalan volt
az orcátlan nagyasszony – így, aki
az udvartól jött /mégha bajsza volt is/
e nő vonásinak volt hordozója.”

Így füstölgött a zord nagyúr, ki immár
országbíró volt és horvát-szlavón bán,
kegyelt lett újra.
                          Mi – vagy ki – változott meg?
Baranyi Ferenc
Konszolidáció
Hullámzó tenger
életünk magzatvize
létünk bölcsője

Nézem a tengert
szememben csöpp tenger van
sós könnyem folyik

Naplemente a tavon
égő felkiáltójel –
napod véget ért

Fénylő napsugár
járja be a lelkedet
haikut olvasván

Haikut adsz: öröm,
öröm elfogadni azt –
szívtől szívig ér
Vihar Judit
Haikui
régóta unott történetekben élek
ideje lenne újat kitalálni már
mielőtt kényszerből bogyókat kell kérjek
vagy rám talál valahol a tréfás halál   

mert meguntam már a tanmeséket jócskán
hát az én mesémre sem kíváncsi senki
pedig boldog az kinek morzsa a bajszán
miközben a jövő nemzedéket nemzi 

egy ember volt csak ki meghallgatott engem
ám ahogy más az is bambán bámult reám
mert halálra unta saját magát bennem
csak nézett rám s kérdezte ez itt a hazám

oda fel vágyott aztán egy szép hajnalon
egy fabula rasat csinált önmagának 
most ott fenn mocskolja tovább a lapokat
hol csak élet van meg bűn meg bűnbocsánat

Karaffa Gyula
Fabula rasa
G. Ferenczy Hanna
November
November, mindszentek éjszakája
A sírokon lobognak a mécsek,
Akik elmentek, most újra élnek
- megejt az emlékek varázsa.

A fákról harmat s rőt levél pereg,
Lobban a láng, mintha szél fuvallna,
Mintha valaki szólni akarna –
S szíved hallgatódzva megremeg.

Mintha forogna rég lejárt lemez,
S látni vélsz egy drága régi arcot,
Újra hallod a lélekharangot –
Mert a mementó éjszakája ez.

Szívünkben a harang, míg egyre szól,
Felsír a lelkünk érzékeny húrja,
Látjuk e egymást még egyszer újra,
Találkozunk e ott túl valahol?

De mélyen hallgat idő és a tér,
Titkok ülik a holtak hantjait,
S a krizantémok hűvös szirmait
Holnap reggelre belepi a dér.

1933-2007
Szerkesztő, próza: Kaskötő István
Szerkesztő, versek: Kamarás Klára

A kenyér falfehér, sápadttá olvadt
betevő, a hírek is kifakultak
a csend palettáján, csoszogásodat
sem hallani. Nyert égi másolat,
az ágyadból valami légi fitnesz
hajtja el hiányod, látom, mint libbensz,
pedig lecövekelt benned mozdulat,
elméd se volt több, csak játszó, torz tudat
licensze. Ilyenre formált percnyi kéz,
az ajtón, melyen jöttél, egyszer kimész.
Az ürest visszük tovább vállainkon,
idő kondenzcsíkja ütközik, szívnyom
randizik hamuba sült álmainkkal.
Fogközig hatol az űr. Átszab, irdal.
Dobrosi Andrea
Nélküled tovább
l
....
Következő oldal>>>
Boldizsár István
festőművész
Kattints a kép nagyítható.
Kattints a kép nagyítható.Kattints a kép nagyítható.Kattints a kép nagyítható.
Kattints a kép nagyítható.
Tartalom
1.oldal
2.oldal
l
l
Ady Ágota: Senki fiai
Albert-Lőrincz Márton: miért pont 51
Bányai Tamás: Négy groteszk
Bárdos László:
Védőbeszéd Kosztolányival
Bittner János: Fénylepke
Bodó Csiba Gizella: Kart-karba öltve
Cselényi Béla: Rossz passz
Fetykó Judit: Szélben
Kajuk Gyula: Esti csend
Kamarás Klára: Olvastam egy hírt
Kaskötő István: A kölyök
Koosán Ildikó:
Nem gyújt estére lámpát
Költö Nagy Imre: Fiam mosolya
Köves József: Utolsó olvasó
Mentovics Éva: Célkeresztben
Németh Tibor: Mikor megszült a fény
Nógrádi Gábor: Végzés
Orosz T. Csaba:
A nádi farkas legendája
Péter Erika: Szivárványív
Pethő N. Gábor:
Szakasztott mása volt
Pintér László: Vágyakozás
Sárközi László: Számvetés
T. Ágoston László:
Cserépkályha koksszal
Végh Sándor: Kiáltás
Zsidov Magdolna:
Belepusztulok a kortársba

3.oldal
l
Lehoczki Károly
Létem
4.oldal
l
l
Szepesi Erika
Nyomok a homokban
5.oldal
Krudy Gyula
novellák
Bizet
Symphony No: 1
Adagio
Royal Philharmonic Orchestra